Őszi merengés

Kezemben az egyik remek mesekönyvemmel  rövid pihenésre készülök.
A teraszt elárasztó napsugarak pedig, egy kis őszi merengésre hívogatnak, csalogatnak. Nem is kéretem magam sokáig. Aztán a fotelben kényelmesen hátradőlve hagyom, hogy a Nap melege átjárja az egész lényemet. Jól is esik egy kis lazítás. És közben gyönyörködöm a körülöttem lévő virágokban. Amelyek az elmúlt nagy hőségben csak vegetáltak. Éppen hogy csak léteztek. Én egyszerűen „szépikéknek” nevezem őket.
Szóval ülök és merengek.
A kellemesen meleg napsugarak pedig, kényeztetik a bőrömet. Közben pedig a gondolataim, utat törnek maguknak. És eszembe juttatják az elmúlt tíz évet. Ugyan is ekkor kezdtem meséket írni. És igen. Az utolsó kettő évben, bizony nem nagyon születtek írásaim. Na nem lustaságból tettem. Ahogy másnak, úgy nekem is volt két nehéz évem. Betegség egy éven át. Ami alaposan arcul csapta a családunkat. Jött mint egy hatalmas szélvihar, ami visz mindent és mindenkit, aki csak az útjában áll. Aztán elmegy a társam. Akivel  jóban rosszban, együtt váltatunk felnőtt emberré. Mind e közben pedig, eltelt hatvankét év. Igen. Két év, amikor nem tudtam az írásra koncentrálni. Nem volt könnyű az elmúlás gondolatával szembesülni. Aztán ebben őszi merengésemben, egyszer csak a virágokra téved a szemem és arra gondolok. Ahogy a virágok a nagy hőség után, úgy én is, újra magamra találok. És folytatom a már megkezdett utamat. Reményeim szerint, tudok még remek kis meséket megálmodni és papírra vetni!
Nem terveztem, hogy blogokat írok. De most ez van.

A Magdi Kuckó oldalon pedig a remek kis meséimet is, szeretném megosztani az Olvasókkal! Remélem így is lesz, rövid időn belül! Most még egyenlőre ismerkedem az oldal rejtelmeivel. Bízom benne, hogy hamarosan megbarátkozunk egymással! Nekem ez egy óriási mérföldkő, hogy eljutottam az internet világában idáig. Azon vagyok, hogy minél hamarabb elboldoguljak a számomra, még nagyon is ismeretlen világban. Minden esetre igyekszem és haladok is, azt hiszem! Mert eljutottam ide az oldalra. Egy régóta dédelgetett vágyam látszik megvalósulni.

Ugyanis, ahogy itt az oldalon jelen van a Magdi Kuckó, úgy a lakóhelyemen is van, egy kicsi kis kuckó a már elkészült mesekönyveimnek, reklámcélból.

A neve szintén Magdi Kuckó.
Na ennyit röviden magamról.

Aztán hagyom, hogy a Nap melengető sugarai kicsit még kényeztessenek! És a napozás, lazítás közben egyszer csak hallani vélem, ahogy a meseíró énem, megszólítja a Milenás énemet.
/Ő nem meséket ír. Csak jóval a meseírás kezdete után lépett színre. Neki felnőtt témájú írásai vannak./
/Ugyanis Milena Cerkop is hozzám tartozik/

– Te Milena!  Mi a fenét keresel itt a mesék, történetek között? Nagyon jól el voltunk eddig nélküled.
-Nem vitatom, hogy ez így volt. De most már én is helyet kérek magamnak! Van mondanivalóm bőven.
-Pedig jobb lenne, ha csendben maradnál! Mondja a mesélő. Mi a francnak ütöd bele az orrodat mindenbe?
-Most mondtam. Van mondanivalóm!

Tudod mit? Mesélőkém! Te maradj csak meg a meséidnél! Én is teszem a dolgom. Eddig szépen elfértünk egymás mellett. Tegyünk így továbbra is! Amúgy sem szándékozom elvenni előled a helyet. Csak akkor jelentkezem, ha lesz mit mondanom.

-Oké! Rendben. Szól a mesélő.

Az hogy különböző dolgokat képviselünk és más az értékrendünk, eddig sem okozott kettőnk között problémát. Remélem ez így is így marad!

-Úgy legyen!

Legközelebb innen folytatjuk! Szól vissza Milena. Azért szólj kérlek, ha elakadsz az írásban! Segítek.

-Számítok is az együtt működésedre! És nagyon köszönöm!

M.C.